2011. augusztus 10., szerda

"Görcsös" készülődés ???

Tegnap a bicót lecseréltem a lábaimra, és azokkal közlekedtem a dolgozóba. Már múltkor is csináltam ilyet és jó volt, gondoltam akkor most is jó lesz. Tévedtem.

Befelé teljesen zökkenő mentes volt minden, reggelhez képest elég barátságos tempóban is haladtam. Na de valahogy csak haza kell menni, hát a munkát letettem és 4 kor újra cipőbe pattantam. Megyek, mendegélek, de valami nagyon nem igazi, a bal vádlim gumóként áll össze, a jobb lábam meg a combtövemnél fáj, a popsi alatt.


WTF? Egyből két helyen? Most ez valami merénylet ellenem? Megállok nyújtok, próbálok vmit kezdeni a  helyzettel, de a megoldások csak átmenetileg segítenek.

Végül haza értem, nem volt elviselhetetlen fájdalom csak kellemetlen, és úgy voltam vele, hogy ezt is meg kell tanulnom, hogy ha error van, tudjam kezelni.

Na de nem ragadtam volna klaviatúrát, ha a sztori ennyivel lezárul, mert ezek a görcsök, húzodások vagy mik, totál ragaszkodóak :( Nekem nem kellenek pedig.

A vádlim egész jó, azt nyújtogatom lelkesen. De a popó alatti rész a combtövem,de inkább a külső részen ahol a combcsontom teteje lehet, talán combnyak? ( legalábbis itt csavarozták össze Zsolti combnyakát is)  ott valami járáskor is fáj, este már jobb volt, de ma picit sántikálós és kellemetlen.

Ezmiez? Valakinek volt hasonló? Help me please!

Tökre nem érek rá ilyesmire 4 héttel a félmaraton előtt :(

11 megjegyzés:

  1. Hát, én így futottam Vivicittát... Nem húztad meg a lábad valahol? Nagyot tüsszentettél, vagy emeltél valamit, vagy valami ilyesmi? Lehet, hogy elmozdult, becsípődött valami, akkor az nem sok jóval kecsegtet. Nekem júliusban roppant helyre, éjszaka, félálomban, nyújtózkodás közben. Remélhetőleg. Legalábbis most már nem fáj.

    Ha tudsz csontkovácsot, orvost, akihez mehetsz, megérne egy próbát. Ha nem, akkor minnél több fajta nyújtás, lazítás, Én is össze-vissza fetrengtem a földön, mindenféle kicsavart pózokban, sokszor azt hittem, hogy na, most sikerült kikúrálnom magamat, aztán visszajött. Aztán egyszer csak éjszaka arra ébredtem, hogy nagyot roppan a csípőm, és onnantól tök jó volt.

    Dobd fel a témát a futótársakban, ott van egy csomó okos ember, én a mai napig áldom Ck Petit, hogy távgyógyászatban orvosolta az IT szalag problémáimat.

    VálaszTörlés
  2. Simán lehet egy kisebb húzódás, nem feltétlen olyan hosszantartó ügy, mint amit István ír...Remélem tényleg csak ilyesmi. Hasonló szituban én meleg pancsi utáni sokféle nyújtásban szeretek hinni, plusz saját masszír ahogy jólesik

    VálaszTörlés
  3. Ma járásnál már jobb, de éjjel arra ébredtem h. a combtővem belül is fáj, így asszem ma még nem futok.
    És nyújtogatom rendesen. Amúgy nem rémlik hogy meghúztam, úgy éreztem hazafelé folyamatosan romlott.

    Gergő: Írhattam volna h. a seggem... de gondoltam ez barátságosabb :))

    VálaszTörlés
  4. Bozóttal mindenképpen egyetértek, hogy masszír, de amikor így jártam én inkább kerestem egy gyógymasszőrt, aki két kezeléssel és némi pihentetéssel megoldotta a problémát.

    VálaszTörlés
  5. Ja, neha nincs ertheto oka, kisebb serulesek egyszer csak jonnek, aztan elmulnak... Szegeny, azert ez most pont bad timing :(
    Kulonben a munkahelyed milyen messze van? Nem lehet, hogy a 8 oran beluli 2 futas egyszeruen sok?

    VálaszTörlés
  6. Remélem ez is ilyen gyorsan elmenős fajta... holnap tesztelek majd. 7 km futva a meló.

    VálaszTörlés
  7. Szombaton meló? Bizakodjunk a legjobbakban. Jó az új dizájn :)

    VálaszTörlés
  8. Félre érthető voltam bocs. Szóval a meló amúgy 7 km. De a tesztet nem melóba terveztem. Amúgy tegnap volt teszt, asszem sokkal jobb a lábam. Ma vagy holnap írok is egy postot, mert elgondolkoztam erősen a 120 percen..

    VálaszTörlés
  9. Jaa, na ezt el is felejtettem, úgy kiveséztük eo-n. Na de akkor ma megírom ide is.

    VálaszTörlés