2013. április 9., kedd

Csak 28 km..., Tóparti Futóparti.

Pár hete felmerült hogy a pár Bogyó megy és az évek óta megrendezett Velencei tó körön részt vesznek. Persze én is barátkoztam a gondolattal, de azért 28 kilométer, az nem kevés. :)
Március utolsó heteiben nem sikerült nagyon futnom egészségügyi okokból, így április elejére tele voltam tettvággyal (némi feszültséggel), és a BSZM beszámolók is nagyon lelkesítettek. Így eldöntöttem, lesz ami lesz, de elindulok ezen a tó körön. El kell kezdenem a hosszú futásokat, nincs mire várni..
2011-ben már kisebb-nagyobb nehézségekkel, de körbe futottam ezt a tavat csak éppen a szervezett futással szemben :D Okosan. :) Meglepő módon nem tartozik a kedvenc futó élményeim közé :P

Na és akkor a vasárnap..

Szerencsére csak reggel 10 kor volt a rajt, így ráértünk 8 kor indulni. Péter, George és Tamás társaságában jött értem. Az út vidáman telt, én még ettem-ittam és tele firkáltam az alkarom, ugyanis minden egyes kilométernek megvolt a gazdája, melyiket kiért futom. A család, a bogyók és  a barátok el lepték a kezem. Igyekeztem nem izgulni nagyon. Ez egészen addig ment, míg oda nem értünk...

Nagyon erős aggódás lett úrrá rajtam és ha nem 4 pasi vesz körül, talán még valami hisztit is meg engedtem volna magamnak, de így eléggé vissza fogtam. Meg mondom őszintén, úgy álltam ott a rajt előtt pár perccel, hogy kínomban már csak nevettem magamon, hogy igazi őrült vagyok, ez most túl sok lesz...

Már előtte megbeszéltük a fiúkkal, hogy ők sokkal előbb beérnek. Ha gáz van értem fognak jönni, ne féljek. Persze már akkor is tudtuk, hogy megállni, leülni és telefonálni, csak akkor fogok ha tényleg valami extra dolog lenne.

Rajtszámot végül sikerült kapnunk, amit persze én elfejtettem magamra tenni.. csak hogy még legyen mivel foglalkoznia a Bogyókáimnak az utolsó percekben :) Hoztam a formám na. :)

Annyira hangulatosan indult a rajt, nagyon jó érzés fogott el, utolsó biztatások, váll veregetések és útnak indultunk. Persze a gyors bogyóim hátát már olyan fél kilométernél sem látom, de sorra feltűnik egy - egy ismerős, váltunk egy két szót, vagy csak intünk egymásnak.




A lábaim nagyon vinnének előre, de nem engedem tudatosan vissza fogom magam, hogy maradjon energia végig... Reménykedem.

Nehezen melegszem be, az első 6-7 km alatt teljesen lehetetlennek látom ezt az egészet, de megyek, visznek a lábaim, valami csak lesz...

Ezután viszont minden a helyére kerül teljesen kényelmes 6:10 - 6:25 körüli tempóban sorra fogynak el a kilométerek. Szokásos matematikázást nyomom, tervezgetek, számolok és mindig egy rövid célt tűzök ki, hogy mondjuk 14 és akkor onnan már csak egyre kevesebb előre mint hátra. Közben ugye van egy 28 fős név listám, amit néha ki sem tudok olvasni :)) de sokat segít így is, hogy van kikért futni.

Ahol lehet nézem a tavat, furán kihalt minden, de ennek ellenére is szép, olyan megnyugtató. Rájövök hogy mennyire szeretek futni, kitisztul a fejem, szinte teljesen üres lesz, nem agyalok az élet nagy dolgain, nem aggódom, csak futok. Nincs más dolog, ami ilyen állapotba tudná hozni az agyam. Szeretem. Szeretek futni.

18 körül kezdenek fáradni a lábaim, de nem veszélyesen. Egyszerűen csak jelzik, hogy köszönik, de nekik ennyi lassan elég lesz. Mosolygok, már csak egy óra kb. és pihenhettek.

Várom a nagy holtpontot, amin át kell majd küzdeni magam, de hiába....

Nagyon tisztességesen frissítek sőt.. Kissé kényelmesen is, megállok, eszem kicsit, iszom, néha beszélgetek is, nem sietünk sehova, nem? :)
24-25 kilométertől már tudom, hogy nem lesz semmi baj menni fog, ez újabb erőt ad. Pár helyen már fáj a lábam. A körmeim is jelzik, ha sokáig akarom folytatni, ők tuti nem maradnak velem, de valahogy most minden jó, még így is.

Itt egy darabon együtt megyek az edzésonline -os vidám kis csapattal, nem vagyok túl szociális, szóval nem is sejtik, hogy a látszat ellenére tök jól húznak és elterelik a figyelmem :)

Úgy tűnik, azért tényleg komolynak tűnt az aggódásom, hogy lehet nem érek körbe, mert a 26. kilométer környékén, meglepetésként ott vár Tamás, aki pici repetázásként, így 4 kilométert dob rá a 28-ra. Ő vidáman nyugtázza, hogy teljesen rendben vagyok még simán behúzza 6 perc alá a tempóm, én meg igyekszem mosolygósan szedni mellette a lábaim. Nem sokkal a cél előtt Péter bringázik szembe, ő még körbe is tekeri a tavat grátiszként.. Őrültek ezek mind! :)

Mivel tudom hogy már csak pár száz méter, így merek emelni a tempón, de közben kezd nyugtalanítani, hogy nem látom a célkaput... Nem lassítok, csak mindenféle nőiességet mellőzve megérdeklődöm Tamástól, hogy mégis hol a ...... ...... van az a ....... célkapu? :D
De végre feltűnik! Utolsó rakétáim is bekapcsolom és szó szerint berobogok a célba! Ez az! Megcsináltam! 3 ó 6 p, ilyen laza frissítésekkel? Nem is rossz. :) Persze ha nem ahhoz hasonlítom, amilyen időket a fiúk futottak.. ;)



Örömködés, fényképezkedés és a felfedezése annak, hogy annak az autónak a kulcsa, amiben száraz, meleg ruha vagy a pénzünk megtalálható, bizony Péterrel együtt még megkerüli a Velencei tavat immár két keréken. Sebaj, megfagyni azért nem fogunk az uszi aulájában addig meghúzzuk magunkat. :)

De később megérkezik Péter vele együtt Gyuri is egy laza 33 kili és 5 óra futás után. Együtt próbáljuk a meleg vízzel meghálálni lábainknak a kitartásukat, majd hazafelé a gyomrunk díjazása egy sokat emlegetett babgulyás némi rozéval. :)

Szép kis nap volt, úgy érzem 6 hónap múlva meg lesz az, aminek most a 2/3 -a sikerült. :)





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése