2013. április 23., kedd

Vivicitta 2013, az erőltetett PB mentes menet. :)

Na persze panaszkodásra semmi okom, hiszen nem kell mindig PB-t futni ugye?
Illetve ha az kell, akkor talán előtte nap nem kell közel 100 km-t tekerni. De Szobtól haza kerékpározni, végig a Duna mentén, szuper időben, gyönyörű helyen, néhol konkrétan a Dunában. Egyszerűen csodálatos, ezen nincs mit magyarázni.

Talán normálisan kéne reggelizni. De van amikor minden más izgalmasabb és fontosabb, mint egy nyugiban elfogyasztott kiadós reggeli.

Talán meg kéne szokni a meleget. De hát mikor? Esély se volt rá.

Talán nem kéne a rajt előtt 3 perccel a még a toitoiknál állni. Na de akkor nem is rólam lenne szó... :)

Szóval kifogásom akadna bőven, de talán ez most így volt jó és szép és kerek. Na jó igazából teljesen szép sem volt, mert azért egy adag szenvedés fűszerezte. Valahogy nekem a Vivicittán futott félmaratonok mumusok maradnak.. 2 éve is nagyon szenvedős volt.



Természetesen volt előtte Bogyó gyülekező, ahol mentek az utolsó biztatások, hátsimik, nevetések  és tervek. Jó így együtt készülődni egy CSAPATként, a Runberries -el. Sőt talán egy picit túlzottan is elterelődik az ember figyelme ilyenkor.

Persze míg a többiek beálltak a helyükre a megfelelő rajtzónákba, én még lábamat össze szorítva, sorban álltam a mosdóknál.. Sajnos nem én vagyok az egyetlen ilyen hülye felelőtlen, kicsit lemaradós féle.. Mert vagy 5 ember állt előttem csak az én soromban, nagyjából 3 perccel a rajt előtt. :D

Ennek ellenére valami csodás érzékkel sikerült a kordonnál az én zónám rését megtalálni, így másfél perccel a rajtpisztoly dördülése után, áthaladtam már a rajtkapun. Tökéletesnek tűnt a tempó, amit ott akkor együtt tartottunk.

Nagyon jó hangulat volt, csak úgy szárnyaltam... Egészen addig míg az órámon észre nem vettem, hogy talán 5 perces ezreket futni kicsit erős lesz. Itt visszavettem és arra lettem figyelmes hogy a nagy gyorsaságban valamit elhagytam. A lelkesedésem. Basszus.

Igazából jobb lesz ha megszokom, hogy valami átkozott kisördög az első pár kilométeren le akar engem beszélni erről az egészről. Komolyan mondom 4 km magasságában a szigetről kifelé futva erősen gondolkoztam, hogy ha most megállnék, lazán vissza sétálok és majd Évivel végig megyek szurkolni... mert hogy nekem most nincs kedvem futni. "Hát normáliiis? És utána hogy magyarázod ezt meg magadnak? Kapd már össze magad, héé!"

Na, eközben már messze elhagytuk a szigetet, szóval probléma megoldva, nincs esély már itt ki szállásra. A tempóm inkább 5:40 körül mozog és írtó meleg van, nincs merszem gyorsítani. Ahogy telnek a kilométerek, úgy kerül egyre távolabb az egyéni rekord lehetősége is. Tudjátok, a szokásos matekozás most is lefoglalt kilométereken keresztül. :)


A kedvenc részem, kissé beteg módon a rakpart.. Igaz, itt úgy érzi az ember mintha sosem lenne vége.  Igaz hogy a 22 fok, az tűnik vagy 32-nek. De folyamatosan jön szembe a mezőny eleje vagy épp a vége.. Hát szerintem ennél jobb elfoglaltság nincs is, mint lesni az ismerősöket, pacsizni, átkiabálni, mosolyogni.

Úton útfélen jön egy - egy hatalmas hajrá Eperke, hajrá Eperszem, hajrá Runberries, folyamatosan újabb, majd újabb lendületet adva.

Most már kétség se fér hozzá, hogy lefutom és a számok arra utalnak olyan 2 órán belüli időm lesz.


18-19 kilométer környékén a lelkesedésem megint hiányolom és hiába javul a tempóm, úgy érzem az energiám fogytán van. Na most hiányolom a reggelizést...
Mindegy innen már fél lábbal is, de befutok, viszont a mosolyom már nem őszinte.
Pedig azt a hatalmas hangulatú szurkolótábort, amit a SUHANJ nyújtott 18 kilométer után, le írni sem lehet, szerintem rengeteg embernek olyan löketet adtak amivel akár perceket faraghattak le az idejükből, fúú nagyon jók voltak.

Aztán jön a Margit híd, igyekszem minden tartalék energiát hasznosítani és tudom most kell erre a nagyjából 6 percre mindent bele adni, de végem van, basszus. :)

Megyek, futok, robogok, még mindig innen -onnan jön egy hatalmas kiabálás, a már beérkezett Bogyóimtól. Sőt az egészet végig izguló, szurkoló, buzdító Évikétől egy erős pacsi mellet, Vikiiii már csak 350 méter, k...a jó vagy!

Hidegrázás, megcsináltam érzés ON. Kis sprint és csurom vizes, meggyötört fejjel, zakatoló szívvel végre átlépem a célkaput.


Hát ez a "két órás sztori" most 18 másodpercen múlott...















A kis Bogyókáimnak meg innen is hatalmas gratu, sok - sok fejsimi, szuperek voltatok! Ki egyéni csúcsot, ki a nehezítő körülményekkel együtt, de nagyon szépet futott! Megcsináltátok! Megcsináltuk!



2 megjegyzés:

  1. Nagyon köszönöm a többszöri megemlítést. :)
    El kell mondjam, hogy tudom milyen bent és kint és azt is tudom mennyire jó, hogy szurkolnak és drukkolnak. Így könnyű ám.

    VálaszTörlés
  2. Ügyes vagy, gratulálok! Rádköszöntem, de biztos matekoztál :)
    Simone Lewis

    VálaszTörlés